Ubuntu - sense it!

Idei első projektem, hogy indítottam egy naplót, amit valahogy úgy képzeltem el, mint amilyenek a mindenfélével teleragasztott travel journalok. A lányom hívta fel a figyelmemet a bullet journalokra, de valahogy túl komplikáltnak tűnt a bemutató videóban, és arra gondoltam, miért ne csinálhatnék inkább egy antitervezőset, valami emlék- vagy hálanaplót. Meg is született ezen a héten az első oldal, amit szerintem sokáig nehéz lesz majd felülmúlni, de szerencse az apróságoknak is tudok örülni, talán még akár emlékezetes fűszálak is kerülhetnek a naplóba. :) A blogomat is szeretném életben tartani, ezért úgy döntöttem, ha valamitől sokat kapok - legyen az akár film, akár könyv - akkor azt itt osztom meg bejegyzésként, vagy ha apróságok gyűlnek fel, akkor összefoglalom egy hónap végi bejegyzésben. Ide ragasztom tehát ezeket a "tea-címkéket". Következzen a januári nyomhagyás…

Legalább fél éve tervezem, hogy megnézem a Sense8 második évadát, és most január elején jött el ennek az ideje. Tavalyelőtt az első évad megnézése után volt egy bejegyzésem a sorozat kapcsán Fejlődő kommunikáció címen, és azóta sem értettem, miért is szenteltem külön egy egész bejegyzést egy sorozatnak, ilyesmi nem szokásom. Most így utólag újraolvasva az akkori agymenést, látom, a téma nagyon izgatta a fantáziámat, és ezúttal azon is ledöbbenhetek, hogy a filmkészítők a második évadban ugyanazokat a buktatókat hozták, amiket én is továbbvittem gondolatban, csak ők találtak is rá megoldást. A kommunikációba bevitt új elemek is beindítják a fantáziámat azzal, hogy felvetődik bennem egy rakás kérdés, de ez a bejegyzés most nem erről szól… Inkább arról fog szólni, hogy míg az első évad csak tetszett, a második évadnál éreztem azt, hogy kibontakozik a sorozat lényege.

Ennek kapcsán így ahogyan ezt most írom, eszembe jutott, hogy a dél-afrikai xhosza népnek van egy ubuntu nevű világnézete, miszerint senki sem egy különálló sziget, és hogy én egyénként csak másokon keresztül válhatok emberré. Azért vagyok, mert vagyunk. Ahogyan másokkal bánok, amit nekik teszek vagy nem teszek meg, azt mind-mind magammal is teszem. Nincs semmi mi-ők-ti. Csak mi. Ennyire egyek vagyunk. Lehet, hogy te magad vagy az emberiség, és ami az emberiség, az mind te is vagy. Na jó, meghagyom másoknak a filozófiát, és inkább csak annyit mondok: Umuntu ngumuntu ngabantu.:)

  (Beugrik most az is, hogy tavaly pont az individualizmus vs. kollektivizmus témájában gyűjtöttem cikkeket az új regényem kapcsán. Kezdem azt hinni, hogy nem is én keresgélem ezt a témát mostanában, hanem a téma keresgél engem… :) Lehet, hogy a Sense8 arról szól, hogy nincs is semmi versus)

"You're not trying to understand anything.  Because labels are the opposite of understanding.

"

   
 Szerintem ma a Sense8 a legfontosabb sorozat, nemcsak azért, mert megint nagy szükségünk van a nyitottságról, a másság nem fenyegető-üzenetéről hallani, vagy arról, hogyan vagyunk sokfélék és mégis egyforma küzdelmekkel és valóságérzékelésünkkel egy csapat, hanem azért is, mert életszeretet és pozitivitás csordul ki belőle. Emlékeztet arra, hogy embernek lenni ajándék, az élet egy örömforrás, és az, hogy milyen a világ, tőlünk is függ. Mesélőként sem csak siránkozni lehet felette...

   Végiggondoltam milyen filmek készülnek mostanában, milyen sorozatok is a menők, mennyire töretlenül dúskálhatunk a disztópiákban, lenézzük a happy endet, és csak úgy csorog a kín, tocsog a vér, habzik a szomorúság, tombol a bosszú, belefulladunk a "nehéz az élet" "szar a világ" "csak szülni kellünk" "mind meghalunk" a "kié lesz a trón" (kié lesz a klán, nő, pénz, információ, mikrofon stb) drámákba. De erre csak akkor jössz rá, amikor megnézed a Sense8-et. Akár úgy is tűnhet hirtelen, hogy a legtöbb film és könyv csak siránkozik afölött, hogy milyen ez a világ, de keveset tesz azért, hogy másmilyen legyen. Pedig amit olvasol vagy nézel belemerüléssel, azt elhiszed, talán alakít is. Tudom, tudom, tükrök ezek mind, de mennyi közük van az emberi léthez, ha csak egyféle szemszögből tükröznek minket mindig? Nos, a Sense8 egy másik tükör. Igen, sok mindennel vádolható: lehet, hogy nyálas. Vagy unalmas. Vagy propaganda, vagy klisés. Lehet, hogy túl idealista. Nem azt mondom, hogy mindenkinek szeretnie kellene vagy hogy a többi tükörre nincs szükség, csak hogy kellenek a csapatba a "nyálasok" is. :) Ide azt a folytatást!

Lehet, hogy a mostani évad azért is volt ekkora élmény számomra, mert a filmnézésbe beszállt a lányom is, így teljes két napig együtt éltünk a bűvöletében, úgy, hogy semmi másra nem tudtunk figyelni, és amikor nem néztük is, arról beszélgettünk. Én voltam Wolfgang-team, ő volt a Will-team, amíg rá nem jöttünk, hogy ilyen nincs is, tulajdonképpen egy team vagyunk. :) Akkor lettünk erősen Sun-team. 

   Lehet, hogy a Sense8 azért is adott most még többet számomra, mert nem egyedül néztem? A közös rajongásban/élményben épp a film témája visszhangzott.


.