 |
Jó vagy rossz, ha egy történet leszűkül egy karakterre és az ő világképére?
Mik a hátrányai és az előnyei az egyetlen nézőpontra kihegyezett történeteknek?
A spekulatív irodalom (legalábbis a sci-fi és a fantasy) a világteremtés irodalma,
de a történetet a nézőpont közvetíti, annak jelentősége maximális, így jogosan
vetődik fel a fenti kérdés.
Én az Alkonyőrzőkben három nézőpontot használtam (korlátolt, közeli E/3-ban)
mert úgy éreztem, hogy szükség van mindhárom privát szférára és motivációra
ahhoz, hogy a történet dramaturgiailag érdekes, tematikailag pedig eléggé
rétegelt legyen. A következő regényemben azonban egy egészen más jövőképben
járok, és egyetlen nézőpontot használok. A téma miatt itt a leszűkítést nem
érzem hátránynak. (legalábbis egyelőre, de még könnyen lehet itt is, hogy a
közepe körül újragondolom az egészet, és más oldalról is megközelítem) :)
A legelső írásaimban csak én voltam és az érzelmeim. Utána voltam: én és az
ötleteim. Mostanában előtérbe tolakodnak a karaktereim. Szeretem a spekulált,
komplex világokat, de aztán zoomolok. (van is bajom a háttér bemutatásával :) ) Az én fantáziámat sokkal inkább izgatja egy
ember boldogulása és változása a különös körülmények közepette, mint az, hogy
megmenekül-e az elromlott vagy rajtaütött világ. Persze ilyent kijelenteni
kicsit abszurd, mivel a világ és a karakter annyira hatnak egymásra, hogy képtelenség
sorsukat szétválasztani és külön nézni.
Szerintem a sci-fiben is kétfajta történet létezik: az, amelyik a
felépített világ sorsát, szabályrendszerét és a nagy téteket követi nyomon, és
az, amelyik egyetlen karakter drámájára fókuszál. Mindkettő egyformán tud erős
és jó lenni, a semmilyen, gyenge történetek általában akkor szoktak születni,
amikor a történet mindent akar és egyformán erősen. Sok közepes lappal játszik, pedig egyetlen ütőkártyával lenne nyerő. Ilyen semmilyen történetek mostanság a gagyi
hollywoodi sci-fi filmek. (Selfless és társaik pl?)
Egy karaktertörténetnek nem feltétlenül lesz gyengesége a
világteremtés. Attól, hogy zoomolt egy karakterre, még lehet jól
kidolgozott és hiteles a világa. Ez érződik egyébként zoomoláskor. Ugyanígy egy világteremtésre kihegyezett, több nézőpontos történet sem kell gyenge legyen
karakterábrázolás tekintetében. Akárhány helyen zoomol, a pixelek nagy
felbontásúak, tiszták és szépek. :) A karaktereknek lehet mélységük. Itt legfeljebb csak azzal kell kibékülni, hogy a
sokszori ide-oda zoomolgatás miatt nem
lesz olyan fokú az olvasó érzelmi azonosulása és az intimitás, mint például egy
leszűkített karaktertörténetnél. Viszont ha az olvasó és író közös célja, hogy különös
világokat járjanak be és megfejtsék annak misztériumait, működését, akkor az egyetlen
karakterre való zoomolás bármennyire is jól sikerült, egy leszűkített
világképként hat.
 |
| Mr. Robot |
Túlságosan védeni sem akarom a kukkolást karaktertörténeteket, mert
nagyon sok ilyen unalmas történet kerül elém. Nem azokra a történetekre
gondolok, amelyek az egyetlen perspektívát nagy előnyként felhasználják:
pl. megbízhatatlan
narrátorok, sokkoló csattanók, vagy ahol egy ember drámája magának a
világ
drámájának és sorsának a szimbóluma. Hanem másmilyenekre… Középszerű és érdektelen nyűglődésekre. Tartozom azzal a megjegyzéssel, hogy egy egyetlen
nézőpontos történetnek szerintem sokkal
erősebbnek, egyedibbnek és érdekesebbnek kell lennie a nézőpont és
stílus terén, mint egy
árnyaltabb és szélesebb világképet közvetítő történetnek.
Nem igazán hiszek előnyökben és hátrányokban. Szerintem csak az írói komfortzónánk
miatt jól vagy rosszul megválasztott eszközök és céltudatlanság van. Ha
elfogadjuk azt, hogy egyetlen történettel nem lehet és nem is kell mindent
megvalósítani, hogy nem kell bevetnünk mindent, ami csak tudásunk és képességünk
birtokában áll, és hogy egy történetet mindenre nem, csak bizonyos aspektusokra
lehet kihegyezni, akkor kellő távolságtartással tudunk válogatni
az eszközök között a cél érdekében.
Számomra egy történet célja nem az objektív ábrázolás, hanem a szubjektív
megtapasztalás. Minden emberi lény csak a saját szubjektív szféráján belül él, és a saját tapasztalatain keresztül érzékeli a világot. Nem a
valóságot éli meg, hanem annak interpretációját. Kérdés tehát, hogy a világ szubjektív megtapasztalása nélkül (nézőpont) létezik-e a világ.
A többiek bejegyzései a témában:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése