20120915

Írósulis élménybeszámoló

 



Leírva talán kicsit túlzásnak és közhelynek tűnik, pedig nincs semmi fikció abban, hogy az egyik legfontosabb és legjobb dolog, ami eddigi életem során történt velem, hogy bekerültem a Könyvmolyképző Kiadó Írástudó Íróiskolájába. Sokat jelentett ez egy olyan valakinek, aki két éven keresztül szinte megszállottan és netes körök nélküli "magányosságban" :) kutakodott mindenféle írástechnika cikk és könyv után. Írástechnika-molyként a kurzus kezdete előtt megvoltak a magam elképzelései és várakozásai. Nos… teljesen mást kaptam…

Mindenekelőtt kiváltságban volt részem, hiszen egy olyan csoportba kerültem be, amelyikben egytől-egyig mindenki nagyon jól ír. Picit meg is szeppentem. :) Az oktatónk pedig, Varga Bea, sokkal több időt és figyelmet szánt ránk, mint amennyi úgymond a feladata és a kötelessége lett volna.

Az első héten nagy lelkesedésemben igencsak gyors voltam a szerkesztésekkel, félóra alatt végeztem egy regényrészlettel. Aztán látva, hogy a többiek mennyire aprólékos, lelkiismeretes és komoly munkát végeznek, minden felbuzdulásom ellenére lassítottam, és két-három órát is eltöltöttem egy-egy szöveggel, anélkül természetesen, hogy ez soknak tűnt volna. Érdekes volt látni, hogy időnként mennyire eltérőek lettek a szerkesztéseink. Néha az is előfordult, hogy amit egyikünk kifogásolt, az egy más valakinek tetszett, és olyankor már alig vártam a hétvégét, hogy megkapjuk Bea szerkesztését. Egyik legbrutálisabb :) megtapasztalásom, amikor egy szépirodalmi novellát szigorúan megszerkesztettem, és aztán kézhez kaptam Bea kedves, „engedékeny” szerkesztését, lerántva a leplet a mű értelméről és szépségéről. Azelőtt mindig azt gondoltam, hogy a szerkesztők túlságosan marketing-pártiak, kevésbé szerző-pártiak, és mind a szerzőt, mind a szerzeményét képesek a saját ízlésük szerint alakítani. Négy hétvégén keresztül újra és újra meggyőződhettem arról, hogy egy szerkesztő képes az íróval és annak könyvével azonosulni, tiszteletben tartja és átveszi az író stílusát, ugyanakkor ismeri és figyelembe veszi a zsáner követelményeit is.

Az első hónap végére kialakult nálam egyfajta szöveg-érzékenység. Bárhol olvastam bármit, hamar észrevettem a szerkesztenivalót. Néha egészen kiakadtam kiadott könyvek, megírt újságcikkek esetében is. :) Sokkal komolyabban kezdtem venni a mondatszerkezeteket, igényem lett a mondatok érthetőségére, szépségére és tisztaságára, a klisémentességre, és azóta tudom, milyen sokat számít egy-egy felesleges szó vagy rossz helyre került ige. És hát erre volt a leginkább szükségem, azt hiszem. Na jó, nemcsak erre…

A második hónapban számomra az érzékszerveket bekapcsoló feladat volt a legnehezebb. Lehet, hogy többet kellene használjam az érzékszerveimet? Mármint tudatosabban. :) Akkor talán írásban is sokkal jobban menne. Az íróvá válás megváltoztatja azt is, ahogyan az ember megéli az életet. Legalábbis én remélem, hogy az én esetemben igen.

Az utolsó feladatra szánt novellám születése során azt tapasztaltam meg, hogy nem kell félnem a megadott témáktól. Eddig mindig távol tartottam magam a pályázatoktól, mert akárhányszor megadott témával találkoztam, akkora korlátot éreztem magam előtt, hogy meg sem merészeltem megkísérelni körbejárni a témát, nem mertem játszani vele. Ilyen szempontból nagy lépés volt számomra a novella megírása, mégha többszöri átírás után sem lettem vele elégedett. Csak remélni merem, hogy ez már az elvárásaimról szól...

Hogy hogyan és miért kaptam mást az íróiskolától, mint amilyen elképzelésekkel indultam? Sokkal többet és szükségesebbet kaptam, mint a sok száraz, összeolvasott elméletek, amelyekről időnként azt sem tudom, hogy hová rakni. A kurzus személyre szabottsága miatt listát írhattam magamnak a felfedezett gyengeségeimről. Most már sokkal hosszabb a lista, :) Nemcsak elméletileg tudok egy-egy szabályt vagy elméletet arról hogy mi miért működik vagy nem, hanem azt is tudom, hogy én melyikkel hogyan tévedek, mire kell jobban odafigyeljek, és miben kell erősödnöm mind szövegalkotás, mind történetvezetés terén. Az elmélet és a gyakorlat találkozott számomra, és eközben mások segítése által kicsit kiléphettem önmagamból és megnézhettem kintről az írói önmagamat.
Nagyon fontos volt számomra, hogy mindenki olyan aktív, szívvel-lélekkel benne vannak, pörögnek százával a hozzászólások, másoknak is ugyanazok a kérdéseik és küzdelmeik, nem kell félni a kritikanyújtástól, a kritikák fogadásánál meg fel sem merülhet senkiben az, hogy vajon-vajon milyen indokok lapulhatnak mögötte - hiszen ezért jöttünk - és volt egy sok tapasztalattal rendelkező okatató, akihez bármikor bármilyen kérdéssel, problémával lehetett fordulni. Ezek azok a tények, amelyek miatt sokkal többnek látom az írósulis csoportot pl. egy netes írókörnél.

A kurzus végén úgy éreztem, hogy valamilyen elvonókúrára, vagy legalábbis lelkigondozásra lesz szükségem. El sem tudtam képzelni, hogy többé nem lesz meg a csoport, nem lesznek hosszú beszélgetések, nem lesznek heti kihívások… Sikerült túlélni, mert a csoport megmaradt.

Bár a most ősszel induló leírás és világteremtés kurzusra nem tudok menni, a kihívások nem szűntek meg számomra. Attól is jó az íróiskola, hogy van számomra élet utána.

Aki írni akar, annak mindig keresnie kell a fejlődést. Minél kevesebbel kezdi, és minél több kihagyásokkal, annál inkább. :) Az elmúlt egy hét alatt kiveséztem egy Plot és Szerkezet című írástechnika könyvet, amelyik nagyon gyakorlatias, és rengeteg soránál éreztem, amint egy-egy adott kérdésben leesik a tantusz és átfogóbb képet kapok a cselekményvezetésről. Ez mellett mindennap aktívan (meg passzívan is, álmomban) dolgozom az új regényemen, ami egy romantikus, kalandos biopunk. És közben a világteremtés körüli kutatómunkák és küzdelmek közepette vannak önálló életre kelő szereplőim és van egy sztorim, amelyet szeretnék elmondani. Remélem jövő nyárra sikerül úgy elmondani, hogy majd mások is élvezhessék.

Hiszem, hogy vannak dolgok, amelyeket az írással kapcsolatosan megtanulni nem lehet, és az írás folyamatában közrejátszik egy csomó minden, amely túlmegy minden tudatosságon, nincs rá magyarázat vagy szabály. De egy regény és pár novella megírása után belátom, és mások vallomásai alapján is tudom, az írást tanulni is kell. Látom, érzem, és most már szentül hiszem, akár egy hitvallást. Azok beépüléséhez, amiket megtanulok, felismerek, idő kell és sok-sok gyakorlat, de ugyanakkor közben újra és újra el is kell felejtenem egy időre mindent, mert az írás egy érzés is, egy álmodás, izgalmas utazás. Nem érdemes elfelejteni az „első vázlatok” féktelenségét és minden bolondságát.

Akit érdekel az Írástudó Íróiskola a következő linken információkat találhat:
http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/irokor/alapozo-modul

És mindenképpen tekintsétek meg Kemese Fanni részletes beszámolóját:
http://kemesefanni.blogspot.hu/2012/09/nehany-szo-konyvmolykepzo-kiado.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

20120915

Írósulis élménybeszámoló

 



Leírva talán kicsit túlzásnak és közhelynek tűnik, pedig nincs semmi fikció abban, hogy az egyik legfontosabb és legjobb dolog, ami eddigi életem során történt velem, hogy bekerültem a Könyvmolyképző Kiadó Írástudó Íróiskolájába. Sokat jelentett ez egy olyan valakinek, aki két éven keresztül szinte megszállottan és netes körök nélküli "magányosságban" :) kutakodott mindenféle írástechnika cikk és könyv után. Írástechnika-molyként a kurzus kezdete előtt megvoltak a magam elképzelései és várakozásai. Nos… teljesen mást kaptam…

Mindenekelőtt kiváltságban volt részem, hiszen egy olyan csoportba kerültem be, amelyikben egytől-egyig mindenki nagyon jól ír. Picit meg is szeppentem. :) Az oktatónk pedig, Varga Bea, sokkal több időt és figyelmet szánt ránk, mint amennyi úgymond a feladata és a kötelessége lett volna.

Az első héten nagy lelkesedésemben igencsak gyors voltam a szerkesztésekkel, félóra alatt végeztem egy regényrészlettel. Aztán látva, hogy a többiek mennyire aprólékos, lelkiismeretes és komoly munkát végeznek, minden felbuzdulásom ellenére lassítottam, és két-három órát is eltöltöttem egy-egy szöveggel, anélkül természetesen, hogy ez soknak tűnt volna. Érdekes volt látni, hogy időnként mennyire eltérőek lettek a szerkesztéseink. Néha az is előfordult, hogy amit egyikünk kifogásolt, az egy más valakinek tetszett, és olyankor már alig vártam a hétvégét, hogy megkapjuk Bea szerkesztését. Egyik legbrutálisabb :) megtapasztalásom, amikor egy szépirodalmi novellát szigorúan megszerkesztettem, és aztán kézhez kaptam Bea kedves, „engedékeny” szerkesztését, lerántva a leplet a mű értelméről és szépségéről. Azelőtt mindig azt gondoltam, hogy a szerkesztők túlságosan marketing-pártiak, kevésbé szerző-pártiak, és mind a szerzőt, mind a szerzeményét képesek a saját ízlésük szerint alakítani. Négy hétvégén keresztül újra és újra meggyőződhettem arról, hogy egy szerkesztő képes az íróval és annak könyvével azonosulni, tiszteletben tartja és átveszi az író stílusát, ugyanakkor ismeri és figyelembe veszi a zsáner követelményeit is.

Az első hónap végére kialakult nálam egyfajta szöveg-érzékenység. Bárhol olvastam bármit, hamar észrevettem a szerkesztenivalót. Néha egészen kiakadtam kiadott könyvek, megírt újságcikkek esetében is. :) Sokkal komolyabban kezdtem venni a mondatszerkezeteket, igényem lett a mondatok érthetőségére, szépségére és tisztaságára, a klisémentességre, és azóta tudom, milyen sokat számít egy-egy felesleges szó vagy rossz helyre került ige. És hát erre volt a leginkább szükségem, azt hiszem. Na jó, nemcsak erre…

A második hónapban számomra az érzékszerveket bekapcsoló feladat volt a legnehezebb. Lehet, hogy többet kellene használjam az érzékszerveimet? Mármint tudatosabban. :) Akkor talán írásban is sokkal jobban menne. Az íróvá válás megváltoztatja azt is, ahogyan az ember megéli az életet. Legalábbis én remélem, hogy az én esetemben igen.

Az utolsó feladatra szánt novellám születése során azt tapasztaltam meg, hogy nem kell félnem a megadott témáktól. Eddig mindig távol tartottam magam a pályázatoktól, mert akárhányszor megadott témával találkoztam, akkora korlátot éreztem magam előtt, hogy meg sem merészeltem megkísérelni körbejárni a témát, nem mertem játszani vele. Ilyen szempontból nagy lépés volt számomra a novella megírása, mégha többszöri átírás után sem lettem vele elégedett. Csak remélni merem, hogy ez már az elvárásaimról szól...

Hogy hogyan és miért kaptam mást az íróiskolától, mint amilyen elképzelésekkel indultam? Sokkal többet és szükségesebbet kaptam, mint a sok száraz, összeolvasott elméletek, amelyekről időnként azt sem tudom, hogy hová rakni. A kurzus személyre szabottsága miatt listát írhattam magamnak a felfedezett gyengeségeimről. Most már sokkal hosszabb a lista, :) Nemcsak elméletileg tudok egy-egy szabályt vagy elméletet arról hogy mi miért működik vagy nem, hanem azt is tudom, hogy én melyikkel hogyan tévedek, mire kell jobban odafigyeljek, és miben kell erősödnöm mind szövegalkotás, mind történetvezetés terén. Az elmélet és a gyakorlat találkozott számomra, és eközben mások segítése által kicsit kiléphettem önmagamból és megnézhettem kintről az írói önmagamat.
Nagyon fontos volt számomra, hogy mindenki olyan aktív, szívvel-lélekkel benne vannak, pörögnek százával a hozzászólások, másoknak is ugyanazok a kérdéseik és küzdelmeik, nem kell félni a kritikanyújtástól, a kritikák fogadásánál meg fel sem merülhet senkiben az, hogy vajon-vajon milyen indokok lapulhatnak mögötte - hiszen ezért jöttünk - és volt egy sok tapasztalattal rendelkező okatató, akihez bármikor bármilyen kérdéssel, problémával lehetett fordulni. Ezek azok a tények, amelyek miatt sokkal többnek látom az írósulis csoportot pl. egy netes írókörnél.

A kurzus végén úgy éreztem, hogy valamilyen elvonókúrára, vagy legalábbis lelkigondozásra lesz szükségem. El sem tudtam képzelni, hogy többé nem lesz meg a csoport, nem lesznek hosszú beszélgetések, nem lesznek heti kihívások… Sikerült túlélni, mert a csoport megmaradt.

Bár a most ősszel induló leírás és világteremtés kurzusra nem tudok menni, a kihívások nem szűntek meg számomra. Attól is jó az íróiskola, hogy van számomra élet utána.

Aki írni akar, annak mindig keresnie kell a fejlődést. Minél kevesebbel kezdi, és minél több kihagyásokkal, annál inkább. :) Az elmúlt egy hét alatt kiveséztem egy Plot és Szerkezet című írástechnika könyvet, amelyik nagyon gyakorlatias, és rengeteg soránál éreztem, amint egy-egy adott kérdésben leesik a tantusz és átfogóbb képet kapok a cselekményvezetésről. Ez mellett mindennap aktívan (meg passzívan is, álmomban) dolgozom az új regényemen, ami egy romantikus, kalandos biopunk. És közben a világteremtés körüli kutatómunkák és küzdelmek közepette vannak önálló életre kelő szereplőim és van egy sztorim, amelyet szeretnék elmondani. Remélem jövő nyárra sikerül úgy elmondani, hogy majd mások is élvezhessék.

Hiszem, hogy vannak dolgok, amelyeket az írással kapcsolatosan megtanulni nem lehet, és az írás folyamatában közrejátszik egy csomó minden, amely túlmegy minden tudatosságon, nincs rá magyarázat vagy szabály. De egy regény és pár novella megírása után belátom, és mások vallomásai alapján is tudom, az írást tanulni is kell. Látom, érzem, és most már szentül hiszem, akár egy hitvallást. Azok beépüléséhez, amiket megtanulok, felismerek, idő kell és sok-sok gyakorlat, de ugyanakkor közben újra és újra el is kell felejtenem egy időre mindent, mert az írás egy érzés is, egy álmodás, izgalmas utazás. Nem érdemes elfelejteni az „első vázlatok” féktelenségét és minden bolondságát.

Akit érdekel az Írástudó Íróiskola a következő linken információkat találhat:
http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/irokor/alapozo-modul

És mindenképpen tekintsétek meg Kemese Fanni részletes beszámolóját:
http://kemesefanni.blogspot.hu/2012/09/nehany-szo-konyvmolykepzo-kiado.html

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése